Hosszú, rideg tél

Ha a mai génkészletet vizsgáljuk, rájövünk, hogy az emberek az egész világon meglepően hasonlóak. Számos antropológus vélekedik úgy, hogy ennek a genetikai homogenitásnak az oka, egy a múltban bekövetkezett, a populációt nagy mértékben csökkentő katasztrófa. Elődeink olyan eseményeken mentek át, ami nagy mértékben csökkentette számukat, és ennek következtében a génkészlet variációinak számát is.

Egy becsült mutációs állandót véve alapul, a Penn állambeli Henri Harpending genetikus azt állítja, hogy a genetikai állomány csökkenése valamikor azután történt, hogy a mai ember elhagyta Afrikát, – úgy 100 ezer évvel ezelőtt – de még azelőtt az időszak előtt, mikor elkezdtek volna fejlettebb kőszerszámokat készíteni, melynek következtében aztán, lélekszámuk robbanásszerű növekedésnek indult, úgy 50 ezer évvel ezelőtt.

Stan Ambrose az illinoisi egyetem archeológusa, összeköti a harpendingi elméletet a földrajzi bizonyítékokkal és ezzel magyarázza a genetikai állományban bekövetkezett nagymértékű csökkenés okát, egy gigantikus vulkáni kitörést.

Michael Rampino -tól a new yorki egyetemről, Ambrose megtudta, hogy 71 ezer évvel ezelőtt a szumátrai Toba hegy 800 köbkilométer hamut fújt szét az atmoszférában, 4 ezerszer többet, mint a Szent Helens vulkán kitörése, ami a legnagyobb vulkáni tevékenység volt az elmúlt 400 millió évben. A Toba kitörése betemette India nagy részét hamuval és heteken keresztül a föld egyharmad részén besötétítette az eget.

Rampino szerint ezután, egy hat évig tartó, a teljes földgolyót átölelő vulkanikus tél következett, amit az atmoszférában lebegő, a napfényét visszaverő kén részecskék okoztak. Az átlagos nyári hőmérséklet 21 fokkal csökkent a sarkkörökön és az északi félteke növényzetének 75 százaléka kipusztult.

De a legrosszabb csak ezután következett. A hatodik év végére a hőmérséklet olyannyira lecsökkent, hogy egy 1000 évig tartó jégkorszak vette kezdetét, amit feltehetően az erősen felhalmozódó – még nyáron sem elolvadó – hó mennyiségnek tudható be. Ez a hótakaró még több napsugarat vert vissza, ezzel is tovább csökkentve földünk hőmérsékletét.

A hatás az emberekre, akik eddig a relatív meleget élvezhették, végzetes volt.

Hatvanezer sütkérezős év után, – mondja Ambrose – hirtelen a fagyasztóban találták magukat. Talán egy pár ezer ember élhette ezt túl, akik elszigetelten éltek Afrikában, Európában és Ázsiában.

Úgy 70 ezer évvel ezelőtt mikor a hőmérséklet újra melegedni kezdett, ezek az elkülönült populációk növekedésnek indultak. Ambrose és Harpendin úgy gondolja, hogy a ma élő összes embercsoport csak egy kis ízelítő az egykori hatalmas és változatos genetikai állományból.

Képzeljük el a vulkanikus telet egy piszkos, repedt prizmának, – mondja Ambrose – ami egyes hullámhosszokat, vagyis bizonyos genetikai változatokat átenged, míg másokat nem. Mivel a prizmánk koszos, a beérkező variációk nagy része elvész, tehát egy, már hiányos színskálát, illetve génállományt kapunk vissza.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.